Ismét érkezett hozzánk egy levél, egy újabb fiatal írt arról, hogy mit jelent neki a Főnix Projekt. Örülőmmel tölt el, hogy egyre többen veszik a bátorságot, hogy kiírják magukból a gondolataikat. Mindenkit arra bíztatok, hogy írjatok nekünk bátran, bármivel kapcsolatosan, és amiben csak tudunk segítünk!
Fogadjátok, olvassátok szeretettel a következő sorokat:
Vajon jó úton járok? Elérhetem azokat a dolgokat, amelyekről álmodok, vagy csak reménytelenül bízom bennük?
Sokszor teszek fel hasonló kérdéseket magamnak. Talán minden ember, viszont nem mindegyikük talál rá választ. A Főnix Project viszont ad rá.
Vannak pillanatok az életben, mikor az ember mélypontra kerül, fogalma sincsen, hogy másszon ki az adott szituációból, a baj pedig sosem jár egyedül. Amikor el kezdtem olvasni a blogot, akkor már teljesen máshogy láttam a dolgokat. Ki vagyok én ahhoz, hogy feladjam? Vannak az enyémnél sokkal rosszabb helyzetek. Én apa nélkül nőttem fel, más már az anyukájára sem számíthatott, csak hogy példát is mondjak. Álmai és céljai minden embernek vannak, leginkább az árváknak, de harc és kitartás nélkül nem érnek semmit. A mai életben, főleg a mi országunkban, ha az ember akar valamit, azt nem adja senki könnyen. Én egy barátommal reppelésbe kezdtem, és szembesültem azzal, milyen az, amikor a környékeden senki nem próbálkozik ezzel. A zalai hiphop egy kietlen puszta, amerre a szem ellát, és ez elég rendesen keresztbe tett nekünk. De adtuk volna fel csak azért, mert itt nincsenek hangstúdiók, reppre éhes emberek? Az egyfajta megfutamodás lett volna a sors osztotta kártyákkal a kezünkben. Az lett hát a cél, hogy ha eddig halott volt minden, akkor majd mi felélesztjük. Most stúdiót építünk, és új lemezbe kezdtünk. Nem tudjuk még, van-e értelme ennek a harcnak, lesz-e ebből valami. De maga a cél, és a mindennapos küzdelem már önmagában örömet szerez. Van mibe beleölni az energiánkat, van miért két kézzel, foggal-körömmel küzdeni, és több lenni azoknál, akik csak elvárnak az élettől, de tenni nem hajlandóak semmiért. Az árvák életterét még jobban beszűkítik a mai rendszer. De mindenből van kiút, a legbonyolultabb labirintusnak is kell, hogy legyen kijárata. Ha szüntelenül keresed, a Főnix Project biztosan segítségedre lesz. Akár a szavakkal, akár a vezetőkben rejlő tapasztalattal. Amiben biztos, vagyok, hogy véletlen nincs, és soha nem is létezett. Ha pedig nem létezik, akkor a sorsod a kezedben van, hát használd!
Csendes éjszakák, mégis érzem még a vér szagát
az utcák várnak lent, hallom már a tér szavát
azt súgja lépj tovább, harcolj amíg bírod mert
csatát gyáva ember, az életben még nem nyert
bárhogy vert, a sors, a padló mindig hideg volt
emberek rideg arccal, de mindig több hitet szórt
a fülembe a gondolat, hogy érjek mindig ütemre
most harcra készen állok, nincs szűkségem szünetre
induljon a küzdelem, a sok hitetlent leültetem
és én maradok állva, töretlen a lendületem
mert számíthatok másra, és számíthatok magamra
a dobokra, a füzetre, a tollamra, a szavakra
Üdv. Ova (Lost Minds)
(Viola)
(2011. 03. 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése