Sokan ha az árvaságra gondolnak az jut eszükbe, hogy haláleset miatt történt. Viszont vannak akikről lemondanak, akiket eldobnak maguktól a szülők.
Nekem mindkét verzió együttesen jelen volt az életemben, és korábban már írtam is erről a blogon. Most anyámról szeretnék írni. 13 éves voltam, vagyis napok híján 14 mikor anyám egy öngyilkossági kísérlet közepette viharosan távozott. Persze már azt megelőzően évekig pokollá tette az életünket. Bátyámmal a legélénkebb gyerekkori emlékem és élményem az volt mikor összefogva lázadtunk fel anyánk nevelési módszerei ellen. Mert egy gyerekről gondoskodni kell...kellene. Anyánk a semmiért is a mogyorófa vesszővel vert minket és nem egyszer azt is elfelejtette hogy vacsorát készítsen vagy legalább vegyen bármit a hűtőbe. Persze eközben apánk nem volt otthon mert ő volt a kenyérkereső, ugyanis anyánk a munkának nem volt nagy barátja. Szerencsénkre nagymamánk anyánk helyett is anyánk volt! Ő igyekezett mindig hogy gondunkat viselje nem csak a fizikai szükségletek terén hanem lelkileg is.Tagadhatatlan persze, hogy anyám mély sebeket okozott bennem évek alatt. Az ember önbizalmát és önbecsülését eléggé alá tudja ásni ha pont az bánik vele rosszul és dobja el akinek szeretnie kellene...aki a világra hozta. Már azt hittem 23 éves koromra ezeken a sérelmeken túl vagyok, de fel fel bukkannak a lelki sebek amik gátat vethetnek a kiegyensúlyozott életnek. Ezért elhatároztam, hogy felkeresem! kiderítettem a számát és tárcsáztam...kicsöng...elszorult a torkom is. Mikor felvette teljesen hivatalos módon kezdtem beszél zavaromban... Jó napot kívánok, Őri Viola vagyok. XY-t keresem. Nem jött a számra az hogy anya... Mikor letettük akkor ébredtem rá, hogy pont az nap volt 9. éve annak az ominózus estének. Hamarosan találkozni is fogok vele ha minden igaz, de azóta az első hívás óta őrlődik bennem a sok emlék és érzés. Tudom, hogy nem lesz anyámmal már közös az életünkben, csak van amit tisztázni kell. Már csak saját magam miatt is.
A napokban testvérem küldött egy videó linket amit most veletek is szeretnék megosztani. Tökéletesen passzol ahhoz amik kavarognak bennem, és úgy gondolom nem én voltam az első és utolsó akinek könnyet csalt a szemébe.
Őri Viola
(2012.02.02.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése